Így NEM tanultam háztartástant nagyanyámtól

A gyerekkorom háromnegyedét nagyanyámnál töltöttem. Nem volt felhőtlen ez az időszak, mégis szabadabb és önállóbb lehettem, mint manapság a kicsik.

Tőle tanultam, mit NEM akarok csinálni, ha én felnövök. És (sajnos?) így is lett. 🙂

Nagyanyám rendkívül pedáns asszonynak mutatta magát, mégis ahhoz képest, hogy én az állandó rumlival és szennyessel micsoda szélmalomharcot vívok nap mint nap, Ő bezzeg…

Ő otthon volt, mert régen volt egy nagyobb betegsége – és anno nem volt olyan szigorú a felülvizsgálás, mint manapság, tehát már körülbelül harminc éves korában rokkantnyugdíjas lehetett. Nem is nagyon járt el otthonról, még a boltba sem (pedig valójában jól volt). Ráért engem terelgetni. Bár akkoriban kicsit más volt ez a terelgetés, mint manapság. 

A gyermekkorom jó része stresszben telt. Nagyanyám minden házimunkát elvégzett amíg én távol voltam, így nem láthattam a példát, hogyan kell rendet tenni – csak maximum azt, hogyan kell rendet tartani: nem engedett be semmilyen rumlit a házába!

• Odafigyelt, hogy a szőnyeg rojtjai mindig párhuzamosan álljanak.
• Nem engedte, hogy a nappaliba játékot vigyek be.
• Nem engedte, hogy a WC-n úgy üljek, hogy a WC belső szabadon legyen: WC-zés közben le kellett fedni a teljes WC-t, hogy ne jöjjenek ki a szagok. Ellenőrizte közben, nem csalok-e.
• Ha kint játszottam, mindig rám adta a már szétmocskolódott cuccot. Viszonylag tiszta ruhát csak akkor kaptam magamra, ha mentünk valahova.
• Hetente kb. egyszer volt fürdés, és kéthetente volt hajmosás. A fürdővizemben nagyapám még lefürdött utánam. Spóroltak. Cicamosdás persze volt. Bent a szobában, mert ezért nem kapcsolták be a fűtést a fürdőszobában.

• Többször felhasznált kádvíz.
  Fotó: FB, Family living – The True Story

A mosás nem volt probléma

Nagyanyámnak nem volt mosógépe, csak centrifugája. De nem is mosott ám nap mint nap, mint most én! Csak bugyit és zoknit cseréltünk naponta. Volt, hogy két hétig – gyerekként – ugyanazt a nadrágot hordtam! Most ez elképzelhetetlen lenne, a lányom például minden nap másik nacit kap, és örülök, ha napjában csak egyszer kell átöltöztetni. Egy koszos gyerek manapság “megengedhetetlen”. Manapság minden gyereknek milliónyi ruhája van. Nekem kevés volt: Két nadrág, két ruha, két pulcsi. Visszanézve a fotóimat, mégsem látszottam koszosnak. Például a köröm alapos kikefélésére hatalmas hangsúlyt fektetettek felmenőim.

Nem volt ilyen sok ruhám… Fotó: FB, Family living – The true story

Vasalás? Az mi?… Úgy emlékszem, hogy volt egy asztal, amire nagyon nagyon ritkán egy-egy nadrágot felterített, … de nem emlékszem, hogy vasalt volna a nagyanyám. Előttem legalábbis nem. De a ruhákat mindig hűvös vízben mosta, és kihúzogatva teregette ki. 

Mosogatás…

Megvallom, a mosogatógép nélkül már élni sem tudnék. A nagyanyám spórolósan mosogatott. Macerás volt, de nem használt olyan sok edényt semmihez, mint manapság én. Tiszta tányért mindenhez? Luxus.

A mosatlant a mosogató alatti szekrényben tárolta egy nagy lavórban. A legnagyobb (sokszor mosatlan) fazékban melegített vizet, majd ráöntötte a mosatlanokra. Öntött a vízbe némi mosogatószert, és szivaccsal a mocskos vízben átdörzsölte a tényérokat-evőeszközöket. Majd a mosogatóba tiszta vizet töltött, és abban öblítettük le az edényeket. Valószínűleg a mai kor higiénés követelményeinek ez nem felel meg, de hihetetlen sok vizet spórolt meg ezzel is. 

Fotó: FB, Family Living- The True Story

Főzés

Igen, volt minden nap meleg étel. De nem valami bonyolultak. Rizs, rizibizi, főzelék, fasírt, sült hús… A rántott hús már bonyolultnak számított. Fűszerek közül a Vegeta dominált, de ezen kívül még volt paprika, só, bors, és babérlevél. Nem tetszett nagyinak ahogy pucoltam a krumplit, és amúgy sem tetszett semmi, ahogy én csináltam, minden idegesítette. Így lepattintott a konyhából. Kenyeret kenni is csak 15 évesen tanultam meg, és nem is lettem mesterszakács. 🙁

Szigorú rendszabályok

Stresszt okozott, és veszekedés volt mindenből, ami kicsit is rumlis vagy maszatolós. A szobában tilos volt bármit is enni. Vagy elgurítani. Elképzelhetetlen volt, hogy  kosz-szem is kerüljön a szent szobába. Olyan volt az a szoba, mint egy múzeum. Egy nevetséges rollival gurigázhattam fel, ami felkefélte a szőnyegről a piszkokat. Persze ha vendégek jöttek, az más volt. Ők ehettek, mert tudtak vigyázni. 

Ehhez képest amikor én lettem anya a gyerekem nem nagyon evett, ehelyett sokszor inkább játszott az étellel. És maszatolt. Főbenjáró bűnöket követett el már baba korában, és azóta is… De valahogy nem szerettem volna, ha eleve stressz és erőszak venné körül az ebédlőasztalt, mint gyermekkoromban. Bárki bármit is mond, szerintem az evésnek örömnek kellene lennie, nem arról kellene szólnia az asztalnál töltött időnek, hogy a lehullott morzsákat figyeljük árgus szemmel, nehogy utána söprögetni kelljen.

A görcsösség egyáltalán nem hiányzik most. Nem hiányzik a félelem, hogy körül kell nézni evés után nehogy egy morzsát is hagyjunk, mert különben végeláthatatlan ordítozás és hiszti veszi kezdetét. Mind a mai napig kiráz a hideg a gondolattól is, micsoda balhé volt bárminemű (szó szerinti) rendbontás miatt. 

Nem pakolhattam, nem játszhattam a nappaliban. Erre volt a gyerekszoba. De oda felnőtt be nem tette a lábát soha! A konyhában volt még lehetőség rajzolgatni, maximum. Viszont akkoriban normális volt még a szomszéd gyerekeket összeereszteni. Amíg a gyerekek játszottak a gyerekszobában, addig az anyuka csinálhatta nyugodtan a házimunkát. Manapság meg a szülők kísérete nélkül nem mehet át egyik gyerek a másikhoz, a vendégeskedés meg egyre kevesebb embernek tetszik, ritkulnak az összejárások (jaj, meg ne lássák a rumlit, a valóságot).

Egykoron és ma

Nincs spontán “unatkozom, de taliznék a haverommal” dolog, külön programot igényelne. De ha át is mennének… felügyelet hiányában kikötnek a TV előtt, vagy a tablet előtt. Ebből nem kérek. Ennek nincs értelme. Inkább játsszon egyedül a lányom, vagy jöhet a játszóterezés, csak ugyebár a házimunka nem halad. Ja, hogy a játszótérre már nem mehet le egyedül a gyerek? Bizony nem. A világ talán nem durvult, viszont a játszótéren kizárólag csak a saját gyerekével törődik mindenki. Nem lehet arra számítani, ha valami baj lenne, a gyerekemet bárki megmentené. 

Fotó: FB Family living – the true story

Mi hiányzik most? 

Talán ez, hogy a gyerekek tényleg csak a saját szobájukban, a barátjukkal játsszanak, és ne a TV előtt üljenek vagy tabletezzenek ugyan együtt- de társas magányban. Hiányzik a gyerekek függetlensége, hiányzik a többi felnőtt közös felelőssége: akik a más gyerekére is ügyelnek, az agresszívabb csemetéket visszafogják, visszarántják más szeles gyerekét az útpadkáról, mielőtt kilépne a kocsi elé. Hiányoznak a játszóterek is – egy csomó létesítmény – hiába EU konform, mégis egyre lepukkantabb.

Fotó: Pinterest

Hiányoznak a járőrök, akik vigyáznak a rendre, így a gyerekekre is. Glosszálnak az autókkal – 70-nel a városban, nem engedik át a gyalogost (más autók sem!), megállnak a hambizónál, enni… De nem igazoltatnak, nem figyelnek oda a forgalomra, maximum pár hajléktalant vegzálnak néha. (Tisztelet a kivételeknek, akik számomra valami rejtett helyen bújnak meg, még nem találkoztam velük.) Manapság néhány játszótéren már több kutyát sétáltatnak, mint gyereket, vagy csak a járdán zúz le gyerekcsoportot biciklivel egy anyuka a gyerekülésben gyerekkel, felháborodva, hogy nem ugrálnak szét a kisiskolások elég gyorsan a bringája elől… Gyakorlatilag nincs társadalmi, sem rendőri figyelem, így tényleg nem lehet elengedni egyedül a kicsiket. 

Jó volt régen? A gyerekeknek jobb. A többi gyerekkel sokkal jobban lehet szórakozni, mint a szülőkkel.

Azt hiszem anyukáknak is könnyebb volt, akkor is, ha nem volt mosógép és mosogatógép. Talán. Jobban figyeltünk egymásra.

Ha hasonló csodákat akarsz nekem mutatni, csatlakozz a csoportba!

Katt ide: Katasztrófa a háztartásomban! Nálad is?

Puszi!

Lin