Úgy kezdődött, hogy kínomban röhögtem a Fiatal Családosok Klubja “élve a véleménynyilvánítás szabadságával” anyaköszöntő videóján. Valahol sejtették a srácok, hogy elevenünkbe fog találni a most publikált egyedi anyag. Anyukáknak szánták talán, de leginkább kis naiváknak jöhet be a trükk, akik még nem szültek.
Utópisztikus családokat, anyákat tolnak az arcunkba, akik hírből sem ismerik a kimerültséget, pénztelenséget, kiszolgáltatottságot, lógó melleket, kinyúlt bőrt, kakis pelenkákat. Magas pozíciójú, teljesen kisimult, hobbival és barátokkal rendelkező “csanyukákat” (csaj-anyukákat) láthatunk, olyan férjekkel, akik igencsak odateszik magukat: már délután hazamennek, szép házat és kocsit toltak be (közösen) a családba még 30 éves kor alatt, és persze nem dolgoznak estig másodállásban, hogy meglegyen a betevő. Az otthon dolgozó anyuka is simán megoldja a munkahelyi feladatait a baba mellől kávézgatás közben.
Ó drágáim, igen, ezt tényleg elhiszi egy leány, aki családról álmodozik még “kívülről”.
De mit mondanak erről a valódi anyukák?
És Te, mint gyakorló kisgyerekes anyuka, mit mondanál?
Hol van a kialvatlan anyu
A beteg a gyerekem anyu
A gond van a munkahelyemen anyu
Hol van a több órán át főző mosó takarító teregető anyu?
7-kor fullll sminkben reggeli? Gyerek hol van?
Ja, este fél 7-kor, még tortáért mentél? Mi akkor már majdnem fürdünk….De hogy lehet, hogy fél 8-ra hazaértél, fürdettél, etettél, játszottál, altattál?
Ez egy rákas kamu. Nem főz. Nem mos. Nem takarít. Nem mosogat. Nem számolgatja a pénzét hogy mikor a pénztárhoz ér, vajon ki tud-e mindent fizetni. Nem altatott egy aludni nem akaró gyereket. Nem csinált a nagy gyerekkel házi feladatot, amire a Wikipédian sincs válasz… s ezek csak amik elsőre beugrottak… hazugság az egész!
“És így is” (a laptopos otthondolgozós jelenet) … ha mákteát főzök a gyereknek, csak akkor 🙂 Aki ezt a filmet készítette, annak 99,9% hogy nincs gyereke
🙂
Sajnos túlidealizált a klip, hiteltelen, igaz, a cél nemes, kedvet csinálni a családi élethez, de a valóságban nem így mennek a dolgok. Ebből legfeljebb a fiatal, gyakorló szülők azt a tanulságot vonhatják le, hogy ők nagyon bénák, tehetségtelenek, türelmetlenek, mert nekik ez valahogy nem így megy!😦
Ezzel a videóval lehet, hogy sokan anyák lesznek, de utána nagyot csalódnak, és magukban keresik a hibát, mert a valóság nem ez. Én olyan videót csináltam volna, amikor a gyerekhez 3x kelsz fel szoptatni egy éjjel, de egyszer csak rád néz és a szemedbe mosolyog. Vagy a beteg gyereknek szívod az orrát, sír, de utána miután vége, megölel erősen, vagy amikor rohantok oviból ide-oda, sík ideg vagy; szól a gyerek, anyaa, mivan?!! Szeretlek. Na ezeket vennem videóra, mert ezekért szép ez az anyaság igazán. Nem azért, mert élheted a “régi életed”.
Nem láttam a hasfájós, fogzó, non-stop sírós gyereket. Az anyukát, aki örül, ha az újszülött mellett délután 5-kor mos fogat. Az apukát, aki egész éjszaka járkál szoptatások után, hogy elaludjon a gyerek, de vidáman kel hajnalban, hogy dolgozni menjen. A dackorszakot, a mindenért hússzor kell szólni, stb.. Persze logisztika, csak ennyi. Akkor miért nyúlok a szívlapátért?
Ja, amikor a gyerek óránként ébred. Meg dolgozz sétáltatás, etetés, fejés, pelenkázás, takarítás KÖZBEN? És a munkahely ami kisgyerekest nem vesz fel, mert a pici beteg lehet? És a magát munkába temető férj, aki este ér haza, és addig oldj meg mindent? És a barátok, akik téged akarnak de nem a gyerekkel együtt, mert akkor nem tudsz figyelni? A nagyszülők akik végre önmegvalósítanak, babysitterre meg nem futja?
Az élet nem rózsaszín, és nem akarunk idealizált képeket látni, hihetetlen és elérhetetlen álmokat kergetni, olyan elvárásokat támasztani a férjünkkel és magunkkal szemben, aminek nem lehet megfelelni.
Ma már sokkal inkább bejönnek az őszinte videók! Ha megkönnyebbülésre vágysz, inkább böngészd végig a “Story of This Life” Youtube videókat. Meg fogsz könnyebbülni, hogy nem te vagy a deviáns idegen, akinek a családja nem rózsaszín, hanem sokszínű. Mert hidd el, nem csak szép napok vannak, hanem borongósak, sőt viharosak is.
Ha igazi dolgokra vágysz, igazi hétköznapi küzdelmekre, és te is megosztanád a valós és hamisítatlan hétköznapjaid, csatlakozz a csoportunkba, szeretettel, tárt karokkal várunk. Mi mindannyian katasztrofálisak de legalább őszinték vagyunk.
Csak semmi “vetítés”. Kattints ide, és beveszünk a csoportba!




Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: