A friss Nlcafe-s cikket olvasva (mely tömören arról szólt, hogy Vekerdynek nincs igaza, mert a mai világban sajnos kell a fejlesztés minden gyereknek – katt ide a cikkért) veszettül bólogatni kezdtem. Mert nincs igaza. Legalábbis Magyarországon. Többek között azért gondolom ezt, mert brutális élmény volt egy átlagos, kimondottan nem elit iskola tájékoztatója, melyre volt szerencsém belibbenni.
A lányom most öt és fél éves, eleven, irányító típus, állítólag nagyon okos. Színez, számol, jól fut, gyorsan tud más gyerekekkel kapcsolatba lépni. Írogat betűket, meg angolul tanul. A képességei okésak. Jövő szeptemberben hivatalosan mennie kellene iskolába. Mégis, mindenki, akinek a gyereke már iskolás, erős lebeszélő kampányba kezdett. Azzal a felkiáltással, hogy ott hihetetlen a terhelés. Bent vannak napköziben, de estére még otthonra is maradnak feladatok. Felejtsem el a délutáni játszóteret, a sétát, haza kell menni, és már elsőtől kezdve nyomathatjuk a gyakorló feladatokat. Az óvónéni is megerősített ebben. Egyszerűen úgy fogalmazott, hogy a lányom semmilyen iskolarendszerbe sem való. Nem illeszthető bele ebbe az oktatási mizériába. Ő más. Talán az alter felé forduljunk. (De én nem akarom, hogy más legyen mint mások, sosem akartam!)
A “Zigazgatói” beszámoló
Tehát elmentem a nem elit, körzetes iskolánk tájékoztató délutánjára. Kicsit sokkot kaptam. Felvonult az igazgató, a helyettes, a védőnő, a fejlesztő pedagógus, és az indítandó három első osztály leendő osztályfőnöke, sorban. Az igazgató beszélt egyedül az iskoláról tömören, egy régebbi pályázatos prezentációt nyomott be, és végigmutatta a fejlesztett (és már elavult) dolgokat, meg a tartósan fejlődött területeket. Mutatott pár diagramot, meg elmesélte, hogy milyen szakosodásra van lehetőség. De már ő is kiemelte, hogy igaz, ez nem elit iskola, de nem tűrik az alter gyerekeket (valamit motyogott kékre festett hajú fiúkról, példaként). Meg az elsőbe érkezett fejletlen gyerekeket sem tudják kezelni. Már volt arra példa – hogy mivel ott magas osztálylétszámokkal dolgoznak – finoman szólva “átajánlották” a folyosón rohangáló fegyelmezhetetlen elsőskéket más, kisebb osztálylétszámú egyéb sulikba. Itt kérem ennyi gyerek mellett nincs idő és lehetőség az iskolaéretleneket felzárkóztatni. Tehát gondolja meg a szülő, de komolyan, hogy iskolaérett-e a gyereke, mert ha nem teljesen, akkor… lehet, hogy a poronty hasonló sorsra jut, kap egy “beutalót” máshová.
Be nem illeszkedett, megkapja a “beutalót” máshová. Ahol kisebb az osztálylétszám, nyilván azért. Illusztráció: Freeimages
A védőnő, aki megvédene a saját hibáinktól, a túl korai iskoláztatástól
Miután így megkaptuk a magunkét, a suli lelkes védőnője következett.
Ő is beszámolt arról, hogy mik az iskolaérettség jelei, és nyilván ezeket komolyan kell venni. A megfelelő ceruzafogás, a pontos irányismeret – fogd meg a fejed fölött a jobb kezeddel a bal fülcimpád példát ismertetve. A testi érettség. A lelki érettség, hogy a sokszor negyvenöt percet végigülje a gyerek. Itt is volt egy kis Vekerdyzés, hogy az valóban igaz, hogy az elsős gyerek csak húsz percet bír koncentrálni – de csak egy feladatra értjük, mert akkor jöhet a következő feladat, és újra indul a koncentrációs időszak számolása… Ja. Így is lehet érteni kérem.
(Ide kattintva olvashatsz egy összefoglalót az iskolaérettségről.)
A depis fejlesztőpedagógus,
aki lehetetlen küldetésben van, de nem teljesít
Aztán következett a fejlesztőpedagógus – aki valószínűleg kisebbrendűségi komplexussal küzdhet, és szóáradat hagyta el, amikor végre szót kaphatott: önmagának örülve egy közel egyórás előadásban ismételte és boncolgatta a védőnő gondolatait.
Csak ő részletesen belement a példákba, azzal a felkiáltással, hogy milyen szörnyű, hogyha iskolaéretlen gyerek kerül a közösségbe. Dolgozik velük, de sajnos csak heti kb. egy órában, és lemaradnak, leszakadnak. Ugyanis helytelen ceruzafogással is el lehet rugdosni egy gyereket negyedikig, aztán kibukik, lemarad… (Mivan?…) (Tuti nem ezekkel a szavakkal mondta, de ez volt a mondanivalója.) Ezen az előadáson már vagy elaludtak a szülők, vagy mint én, elkezdtek a mobiljukon cikkeket böngészni. Már az igazgató is gúnyosan mosolygott a háttérben, a fejlesztő néni ezt valahogy keringőre felhívásnak tekintette, és nyomta tovább még vagy fél óráig. (Valószínű beszámolóm itt igen pontatlan, mert már én is aludtam félig-meddig.)
Mindenki hihetetlen türelemről és birkaságról tett tanúbizonyságot, de talán reméltük, hogy lesz idő az elsős tanítónénik megismerésére, hisz például ezért is jöttünk. Hogy megtudjuk, ŐK mit kínálnak.
Fejleszteni. Fejleszteni. Iskolaérett?…
Illusztráció: Freeimages
Az elsős tanárnénik, akik a rendszer részei
Elérkezett a várva várt bemutatkozás. A leendő elsős tanárnénik végre szót kaptak.
És mit mondtak? Nagyjából kulturáltan röviden megismételték az iskolaérettség feltételeit. Ő magukról, a specialitásaikról, az iskoláról, az osztályközösségekről nem tudtunk meg semmit. Az nyilvánvaló, hogy a rendszer részei, leterheltek, tanítanának, a gyerekeket is a kormányzati szabályoknak megfelelően terhelik. És ehhez elengedhetetlen a megfelelő iskolaérettség, hiszen aki nem érett erre, az kibukik.
Például tudni kell egyedül cipőt kötni, gyorsan öltözni-vetkőzni, gyorsan és önállóan enni késsel-villával, önállóan boldogulni a világban. De a lényeg a gyorsaság. Meg a fegyelmezettség. Tudjon a csemete végigülni 5x vagy 6x negyvenöt percet, és maradjon csöndben az ebédlőben, és magát szolgálja ki. Aztán délután folytassa a tanulást négyig. Tehát a szülő fejlessze, tanítsa a gyereket, hogy minderre képessé váljon elsőig. Azért kedves volt, hogy említették, hogy jó és kell a meseolvasás, a közös családi társasjátékozás, a sport, a mozgás. Meg a ceruzafogás megfelelő megtanítása. Nyilván.
Mi ebből a tanulság?…
Várunk még egy évet. Addig hátha megváltozik a lányom, és önálló felnőttként léphet be az első osztályba.
Egyértelmű.
És addig keresünk valami más iskolát. Csak nincs opció. (És nem, a speciális fizetős nevelde nem opció.)
P.s.: Elgondolkoztam, hogy én, a mai fejemmel vajon iskolaérett vagyok-e már. Hm. Lehet, hogy nem.
(Túl sokat kérdezek, mert még mindig merek kérdezni, ellentmondani, hiszen nem mindig fogadom el egy az egyben, amit mondanak azok, akik diplomák számában többet és “rangosabbat” tudnak felmutatni. És általában minimum egy orvosi diplomával, illetve több szakvizsgával rendelkezőkkel vagyok körbevéve. Jujjjjjjjj….. Még jó, hogy nem firtatják már az iskolaérettségemet, lehet, hogy lebuknék…)
Ha őszinteségre vágysz, csatlakozz a csoportba!
Katt ide: Katasztrófa a háztartásomban! Nálad is?
Puszi!
Lin
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: