Kida írt nekünk egy szívhez szóló és megfontolandó levelet. Nálam minden sora betalált. Nálatok is?
“A mai napon fogalmazódott meg végképp, hogy levelet írjak azon társaimnak, akiknek elegük van abból, hogy frusztráltak. Szeretném innen üzeni, hogy nem kell csalódottnak lenni azért, mert nem lett ma este elmosogatva, mert a szennyes kosárból már kukucskálnak a ruhák vagy mert ma sem lett rend rakva a ház minden szegletében.
Nekem ebből egyszerűen elegem lett. Keményen nyomom a melót egész nap a munkahelyemen és soha nem érzem azt, hogy kipihent lennék. ( Pedig basszus még gyerekem sincs!) Mégis egyszerűen olyan elcsigázott vagyok, hogy az már nem igaz. Minden egyes nap csak azt várom, hogy délután a kocsiban üljek és haza felé tartsak, ahol az ajtón belépve mindig nyugtázhatom, hogy ma sem jöttek a manók helyettem kitakarítani. Nem vagyok lusta csak egyszerűen meguntam, hogy a tökéletes Bríí Vendökemp szerepét próbáljam magamra nyúzni. Értelmetlen és felesleges.
Fotó: Deviantart
Nem hiszem, hogy a lelki békém ott kezdődik, hogy egy egész napos meló után még kinyalom csillámosra a lakást. Tökéletesen megteszi, hogy nagyjából rendet rakok (elrakom azon dolgokat, amik tényleg nem illenek a képbe) és elmosogatom a mosatlant, esetleg felsöpröm az előszobát.
Nincs minden este friss, főtt étel az asztalon, de minden héten főzök.
A szárítón nem tudom hány napja laknak a ruhák, de ha a vasalni való kosárra nézek, akkor sem leszek sokkal boldogabb. Itt van mellettem a vizes törölközőm, mivel nem rég fürödtem. Ezt is be kellene vigyem a fürdőbe. Oké, meg fogom tenni, de ez most nem ez a pillanat. A köntösöm is itt van az ágy végében. A szalámit most raktam be a hűtőbe, miután eszembe jutott, hogy én ma még a boltot is megjártam. Fogalmam sincs, hogy ez hol esett ki nekem. Na mindegy. A reggeli és a délutáni kávés bögrém még a párkányról vigyorog rám. Nyílván cigizés után még nem értem oda, hogy a mosogatóba rakjam, de még ráér, mert ma még nem is mosogattam. Sőt! Nem is fogok szerintem! És akkor mi van? Össze fog dőlni a világ?
A szendvicssütőt is el kellene pakoljam, mert tegnap este óta a pulton van. Meg van takarítva csak még a helyére nem mászott fel. Nem tudom meg kellene tanítanom járni. 🙂 A pulton még ott a kés, a zsemle és a körözött. Vacsoráztam, de még nem pakoltam el magam után.
Nem fogok a férfiakra ujjal mutogatni, de valóban nem bírjuk mi nők egyedül ezt az egészet a hátunkon cipelni, mert magunkra nem marad időnk és igazából arra sem, hogy pihenjünk. Szóval én felrakom a lábam a képzeletbeli asztalra és sziesztázok egy nagyot. A kupi, a szárító és a mosatlan megvár, de én vagyok az első és az, hogy holnap reggel ne egy zombi, hanem csak simán a bányarém nézzen rám vissza a tükörből. Holnap már péntek! Vége a hétnek. Ott lesz a szombat, amikor aludhatok sokáig és utána a magam kis tempójában utolérhetem magam az itthoni teendőimben.
Nem kell magunkat ostorozni, mert nem vagyunk tökéletes háziasszonyok, mert csillog a lakás minden négyzetcentimére, mert itt- ott a dolgok nincsenek a helyükön. Igenis mutassuk meg, hogy hogyan néz ki valójában egy otthon, amiben laknak. Nem a Szép Házak katalógusa ez, hanem maga a kőkemény valóság, ahol még a gyerek zsírkréta remekművei is látszódnak itt-ott a falon.
Hajrá csajok! Ne ostorozzátok magatokat! Adjatok időt magatoknak, a családotoknak, a gyerekeiteknek. A porszívó és a mosogató szivacs úgyse fog soha átölelni, sem pedig hozzád bújni, de a szeretteid, akikkel együtt élsz, igen!
Éljen a Katasztrófa a Háztartásomban! Éljenek a valódi háziasszonyok 🙂 “
Ide kattintva csatlakozhatsz, ha vannak “sztorijaid”, oszd meg velünk, mindenki épülésére!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: