Burkolt általános iskolás felvételikkel ment el az elmúlt félévünk.
Országosan április 12-13-án lesz a beiratkozás az általános iskolákba. Hivatalosan tilos felvételiztetni, ezek csak játszós napok voltak.
Több mint félév körülbelül összes szabadidős hétköznapja elment az iskolák által szervezett játszós napokkal. Mit játszós napok… Felvételik. Igaz, hogy felvételiztetni az általános iskolás elsősöket tilos. De ha felhívja az ember az iskolákat, határozottan állítja mindenki a portástól az igazgatóig, hogy kizárólag játszós napról van szó. Bár igazából mégsem.
Vannak iskolák, vagy kiemelt osztályok, ahová körzetből egyáltalán nem lehet bekerülni. Van iskola, amely a dr. előtagot preferálja a szülők esetében a jelentkezési lapon, van, ahol a szülők munkahelye és betöltött pozíciója, vagyoni ereje számít jobban, és (talán) van, ahol tényleg a gyerekek képességét nézik, persze szigorúan csak játék közben (igaz, a munkáikat is begyűjtik, és logopédus, fejlesztőpedagógus is szemmel tartja, hogy milyenek a kicsi nebulók a játszós napon). Tanárnénit válasszunk, ne iskolát? … De a mi “igazi” tanárnénink egy ilyen kiemelt osztály vezetője lesz!
Nem vagyok luxusnőci. Nem akarok versenyistállót, ahol a gyereket nem veszik figyelembe. Pont az ellenkezőjét szeretném.
Egy barátságos iskolát választanék a gyerekemnek, jó tanárnénivel, ahol azért az órákon kívüli programok is színesek, és az iskola nincs túlzottan lepukkanva, illetve nem kell havi nagy összegekkel támogatnunk az iskola alapítványát, mert nem vagyunk gazdagok sem.
De miért is érdekel, hogy ilyen játszós nap-sorozatos iskolába adjam a gyerekem? … Nem szeretném a kényszer-integrációt.
A legelső ovival nagyon megjártuk, hiszen a csoportba bekerült három SNI-s gyerek. Nem is lenne ezzel nagy gond ugyebár, de ők nem bírják a cécót, a nyüstölést, és ők is szenvednek, és a többiek is. Kiabálás, erőszak, a pedagógusok nem akarják pellengérezni, kiállítani őket, az nem a modern pedagógia része. Mindenki tűr. Érthető, én sem örülnék, hogyha a gyerekemnek baja lenne, folyton csak büntetnék, kiközösítenék, nem vinnék műsorokra. Az integrációval nem feltétlenül van mindig túl nagy gond oviban, de iskolában nagyon nehéz a lemaradó gyerekeket felzárkóztatni úgy egy osztályon belül, hogy nincs a gyermek mellett állandóan fejlesztőpedagógus, aki ha kell fegyelmezi, ha kell magyaráz számára, vagy külön fejlesztő feladatokat ad, hogy differenciáltan nevelhessék. Mert számára az átlagos tanagyag leküzdhetetlen akadályt jelent, főleg úgy, hogy saját magát is kontrollálnia kellene közben – és az még lehetetlenebbé teszi a létet számára is de az osztály számára is, ha nincs meg ennek a feltételrendszere.
A legelső ovival nagyon megjártuk, hiszen a csoportba bekerült három SNI-s gyerek. Nem is lenne ezzel nagy gond ugyebár, de ők nem bírják a cécót, a nyüstölést, és ők is szenvednek, és a többiek is. Kiabálás, erőszak, a pedagógusok nem akarják pellengérezni, kiállítani őket, az nem a modern pedagógia része. Mindenki tűr. Érthető, én sem örülnék, hogyha a gyerekemnek baja lenne, folyton csak büntetnék, kiközösítenék, nem vinnék műsorokra. Az integrációval nem feltétlenül van mindig túl nagy gond oviban, de iskolában nagyon nehéz a lemaradó gyerekeket felzárkóztatni úgy egy osztályon belül, hogy nincs a gyermek mellett állandóan fejlesztőpedagógus, aki ha kell fegyelmezi, ha kell magyaráz számára, vagy külön fejlesztő feladatokat ad, hogy differenciáltan nevelhessék. Mert számára az átlagos tanagyag leküzdhetetlen akadályt jelent, főleg úgy, hogy saját magát is kontrollálnia kellene közben – és az még lehetetlenebbé teszi a létet számára is de az osztály számára is, ha nincs meg ennek a feltételrendszere.
Az óvodában a gyermekem toleranciát tanult. Ezzel egyet is tudok érteni, teljesen megértem azt a szülőt, aki nem akarja, hogy elvesszen az egyébként okos, de szociálisan igencsak fejletlen (nemritkán agresszív) gyermeke. Én sem akarnám, hogy már ilyen kicsi korban berakják a “rosszgyerek” kategóriába a fiam, csak mert tényleg nem tud úgy viselkedni, ahogy azt elvárják egy iskolában. Csendben, napi 5 x 45 percen keresztül, tíz-tizenöt percet szánva arra, hogy egyen, igyon, WC-re menjen… Ez minden gyereknek kihívás.
A lemaradó, vagy csak simán valamilyen oknál fogva problémásabb gyerekek mellé fejlesztőpedagógus folyamatos jelenlétére lenne szükség. Ahol túl sok féle képességű gyerek van jelen, nem lehet tanulni, egyenletes tempóban haladni az anyaggal.
A lemaradó, vagy csak simán valamilyen oknál fogva problémásabb gyerekek mellé fejlesztőpedagógus folyamatos jelenlétére lenne szükség. Ahol túl sok féle képességű gyerek van jelen, nem lehet tanulni, egyenletes tempóban haladni az anyaggal.
Szerencsés kiválasztottak, akik bekerülnek Fotó: Freeimages
Tehát elhatároztuk, hogy olyan iskolába küldjük a kisfiunkat, ahol a gyerekeket ilyen-olyan szempontból válogatják, és bizony az elmúlt félévben több iskola felkészítő “játszós napjain” is nagy szorgalommal részt vettünk. Fontos volt, hogy lehetőleg ne a pénztárcánkat nézzék, ne a pozíció számítson, hanem lehetőleg a jó képességek. Nem akarjuk, hogy a kölök azzal vágjon fel, hogy mikor melyik tengernél nyaralunk, vagy milyen márkájú tablettel játszik egész nap. Olyan iskolára vágyunk, ahol a tanulás érték, a munka érték, lehet haladni, és tanítanak valamilyen idegen nyelvet.
Pár iskolában tehetségesnek látszó gyerekeket azonnal kiszűrik, regisztrálják ezeken a “játékokon”, és pár alkalom után megkapják az ajánlást, hogy őket tárt karokkal várják a tagozatos osztályba. Vannak iskolák, ahol csupán 4-5 ilyen “ismerkedő” alkalom van, valahol akár 15 alkalom során nézik a gyereket a tanári testület szakértő tagjai: logopédus, fejlesztő pedagógus, leendő osztályfőnök, nyelvtanár, stb. A foglalkozásokon készült mesterműveket névre szólóan begyűjtik, naplózzák az eredményeket, és győzzön a legjobb.
Kicsit túltoltuk, tudom. Három ilyen iskolába is eljárunk a foglalkozásokra, de egy se jött be.Minden ilyen helyre túljelentkezés van, és mindenki bevetette a kapcsolatrendszerét is. A kapcsolatok mindennél jobban számítanak. Akkor is megnyílik egy válogatott osztály kapuja a nagynevű szülő gyermeke előtt, ha már mindenkinek azt mondták, hogy teljesen dugig vannak gyerekkel.Az “általános” általános iskolák, sima paneliskolák ezzel szemben nem valami népszerűek: van olyan iskola, mely azért küzd, hogy két átlagos létszámú osztályt indíthasson. A felapott iskolákban ezzel szemben négy osztály is duplán fel tudna töltődni, ott így kegyetlenül szelektálnak. Szinte mindenki valamilyen speciális szakra szeretné beíratni a gyerekét, biztosítva a felkészülést. Már most arra gondol szinte minden nyomulós szülő, hogy majd nyolcadikból milyen statisztikákkal veszik fel a gyereket a kívánt helyekre. Nagyon sokan be akarják biztosítani a jövőt, és azt, hogy a gyerek azért emellett jól is érezze magát. Fontosak az iskolán kívüli programok is, milyen sportolási, iskola utáni zenetanulási és egyéb programok érhetőek el. A nem népszerű iskolákban általában az tantermi oktatáson kívül semmi ilyen nincs.Nyilván a gyerek mit lát ebből? Hogy járunk a programokra. És elkezd kötődni ahhoz az iskolához, ahová sokat járunk. Stresszes. Aggódik. Kiakad. “Jobb voltam mint a többiek, engem hogyhogy nem vettek fel?” Marad a régi trükk, kézzel lábbal kilincselés, hogy mégis oda kerüljünk be, amit a gyerek választott.
Miért nem én kerültem be, amikor én voltam a legjobb?… Fotó: Freeimages
Ráadásul a saját körzetünk iskolái pedig nem jók. De tényleg nem…
Marad a régi és piszkos trükk. Bevetni a lakcímátjelentés-kártyát. Utálom ezt. De ha a másik körzet iskolája a jobb, akkor muszáj. Ez se mindenütt jön be, de vannak még kevésbé népszerű körzetes iskolák, ahol azért mégis jobban adnak a gyereknevelésre, ott van esélyünk ezzel.
Így láttam helyesnek. Így vagyok nyugodt. De ettől függetlenül nem érzem fairnek, hogy már ilyen korán vérre menő küzdelmet kell folytatni a helyekért.
Nálatok egyből sikerült a legjobb iskola kiválasztása?
Te mit tapasztaltál? Megbántál bármit is? Elmeséled?
Köszi!
Lin
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: